A hintázás nem csak egy játék!

A hintázás nem csak egy játék!
Hogy miért hasznos az, ha hintáztatjuk a gyerekeket? Egy rövid kis írással szeretnénk segíteni ebben a kérdésben.

A hintázás pozitív lelki hatásai egyértelműen az anyaméhben töltött időszakból merítkeznek, hiszen az az első - és rendkívüli mértékben meghatározó- ősélmény a biztonságról, az anya méhében megélt szakadatlan, meleg ringatózás. A ringatás a biztonság érzetét idézi fel, kisimít, megnyugtat, relaxál. Egy gyerek vágya arra, hogy hintázhasson, rendkívül erős, éppen ezért akár veszélybe is kerülhet, hiszen egy sor olyan eszközben meglátja a lehetőséget, amire egy szülő nem figyel fel.       

A hintázás egyszerűsége ellenére meglehetősen bonyolult agyi tevékenységet igényel, hiszen a hintázás során folyamatosan törekedni kell az egyensúly megőrzésére, a ritmusra, a mozgás erejére, annak fokozására. Számos pedagógus és gyerekekkel foglalkozó szakember egybehangzóan azt állítja, hogy azok a gyerekek, akik rendszeresen hintáznak, sokkal ritkábban keverik a b, a d és a p betűket. A sokat hintázó gyerekek kézügyessége fejlettebb, az ábrázolótevékenységekben magasabb szinten állnak, mint társaik. Ennek oka az, hogy a hintázás elősegíti a jobb és a bal agyfélteke közötti kapcsolatot, illetve a gyerek könnyebben "vált" agyféltekét. Azt hiszem, nem véletlen, hogy szinte az összes fejlesztő foglalkozáson használják a hintát, mint fejlesztőeszközt.

Az otthonodban bátran használhatod a csepphintát vagy a babahinták bármelyikét kikapcsolódásként vagy nyugtatásra, a gyermeked anélkül is fejlődni fog a hintázás közben, hogy bármilyen direkt módon fejlesztenéd. Ha bármilyen problémát észlelsz mindenképpen forduljatok szakemberhez tanácsként.

Összefoglalva:

A hintázás,

  •      fejleszti az egyensúlyérzéket
  •      erősíti az izmokat
  •      segít a testrészek irányításának megtanulásában
  •      fejleszti a térben való tájékozódást
  •      fejleszti a mozgáskoordinációt (későbbi finom motorikát)
  •      segít a mozgások indításának és megállításának megtanulásához
  •      levezeti a kicsik felesleges energiáját
  •      nyugtató hatású.

Hintázásra fel!

Kapcsolódó termékek

Indigo Junior babahinta - Miau

18.990 Ft
Raktáron
Várható szállítás:2024. október 11.
Kívánságlistára teszem

Indigo Junior babahinta - Beige - Flamingo

18.990 Ft
Raktáron
Várható szállítás:2024. október 11.
Kívánságlistára teszem

Indigo Junior babahinta - Kiwi

18.990 Ft
Raktáron
Várható szállítás:2024. október 11.
Kívánságlistára teszem